Magyar csirke fajták

A magyar tyúkokra jellemző a közepes nagyság és a kettős felhasználás: hús + tojás. A kifejlett tyúkok súlya kb. 2 kg körül alakul, míg a felnőtt kakasoké két három kg. Törzsük közepesen hosszú, kissé hengeres formájú. A csirkék háta egyenes és hosszú, a kakasoké rövidebb és ívelt. Fajtajegyük a széles, telt és domború mellkas, a magasan tűzött szárny, a jól kifejlett tojóhas, a közepesen hosszú és sárga színű láb és a testhez simuló tollazat. Fejük jellemzően az átlagnál kisebb, koponyájuk domború alakú, csőrük rövid de erős tövű, szemük pedig élénk. A tarajukra jellemző az egyenletesen csipkézett fűrésztaraj. A magyar csirkefélék legfőbb értéke finom rostú és ízletes hús, mely alapján a hazai és külföldi piacokon egyaránt kedvelik. Csirkéit 8–10 hetes koruktól már értékesíthetők voltak. Az 1930-as években Gödöllőn kezdett nemesítő munka eredményeként tojástermelése elérte az évi 140–150 darabot, mely alapján kitűnő kettős felhasználású fajtaként tartják számon.

A nemesítés során több színváltozatot alakítottak ki. Legelterjedtebb a fehér, kendermagos, a sárga és a fogolyszínű változat volt, melyek – sajnos a fogolyszínű kivételével – a mai napig fennmaradtak.

Erdélyi kopasznyakú tyúk

Magyar kopasznyakú tyúkFeltűnő külsejű csirkeféle, amelynek az ősei valószínűleg Ázsiából a török hódoltság idején jutottak el a mai Erdély területére, ahol a 19. századra lett igazán ismert. Első írásos bizonyítékkal is bíró tenyésztője Szeremlei Lajos volt aki Budapesten, Pesterzsébeten élt és az 1840-es években kezdett a kopasznyakú tyúkokat tenyészteni. "Szeremlei tyúk" néven egy bécsi kiállításon mutatta be először 1875-ben, ahol az addig ismeretlen tyúkfajta kiemelt figyelmet kapott. Ezt követően ötven évvel később az 1925-ben Bécsben megrendezett kiállításon már erdélyi kendermagos (Siebenbürger Sperbe) néven szerepelt. Másik ismert megnevezése a bosnyák tyúk volt, mivel Erdélyen kívül a szerb és bosnyák hegyvidékeken is rendszeresen tartották. A 20. század elején Németországban annyira kedvelték e fajtát, hogy külön tenyésztői klubot hoztak létre. Ezzel szemben Magyarországon mindig sokan idegenkedtek kopasznyakú tyúktól (feltehetően kinézete miatt), pedig már ekkor ismert volt jó tojóképességéről.

Erdélyi kopasznyakú tyúknak hosszú ideig csak a fekete színűt tekintették, a feketétől eltérő színváltozatokat a magyar tyúk kopasznyakú alfajtájának tekintették. 1992-től azonban a különböző színű kopasznyakúakat is törzskönyvezték. Ma a fekete, fehér és kendermagos erdélyi kopasznyakúnak egy csoportba tartoznak.

Tulajdonságai:

A magyar tyúknál kicsivel nagyobb méretű tyúk, amely különlegessége a fedetlen "kopasz" nyak, részben fedetlen melle és hasi részei szolgáltatják. Több színváltozatban fordulhat elő, de génbanki állományban csak három változatot tartanak, amelyeket önálló fajtaként tenyésztenek.

Rendkívül edzett, erős és gyors fejlődésű. Hús- és tojástermelésre egyaránt alkalmas. Bár kitűnő tojástermelő, kotlási hajlama gyenge. Egyes vidékeken mint kiváló téli tojót tartották. Külterjes tartásban érzi igazán jól magát.

Fehér magyar tyúk

Fehér magyar tyúkAz írásos források alapján tenyészteni az 1890-es évek kezdték Szolnokon a parlagi állomány kendermagos színű egyedeinek szelektálásával, nemesítésével. Igen gyorsan kedvelt lett a tenyésztők között. Tollazata világos kékesszürke keskeny, fekete keresztsávokkal. A fehér magyar csirkék tolla fényesen fehér. A kakasok tollazata szintén egyszínű fehér, idősebb korban enyhe sárgás árnyalatot kaphat, csőre csontfehér, szeme vörös. Lábszára fiatalon hússzínű, idősen csontfehér ... Tojásaik általában krém- vagy világosbarna színűek. Naposcsibéik teljesen fehér pelyhesek. A fehér magyar tyúk elsősorban az Alföldön és a Duna–Tisza közén terjedt el, a legenda szerint tollazatának fehér színe miatt sokkal jobban tűrte a napsütést, mint a sötétebb társai. A legjobb tojóképességű változatnak tekintették.

A fehér magyar tyúk sajátosságai
Csőr: Csontfehér.
Szem: Narancsvörös.
Taraj, arc, áll- és füllebeny: Vérpiros.
Láb és lábujj: Eredetileg fiatal tyúkoknál hússzínű, idősebbeknél csontfehér, a nemesítés eredményeként kialakult sárga lábszín megengedett.
Tollazat: Tiszta fehér, ragyogó, ezüstös zománcú.

 

 

Kendermagos magyar tyúk

Tollának meghatározó színe a kékesszürke. A sötét, fekete színhatású, keskeny keresztsávok váltakozó elhelyezkedése idézi elő a jellegzetes "kendermagos" (fekete-fehér) színt. A kakasok színe világosabb, a tyúkoké sötétebb. Tojásaik világosbarna vagy barna színűek. Naposcsibéik sötétszürke-fekete pelyhűek, a kakascsibéknél a hastájon és a fejen világosabb árnyalatokkal. Rejtőzködő színe miatt elsősorban az ország északi részén, általában a szárnyas ragadozókkal jobban veszélyeztetett területeken kedvelték, de az egész országban elterjedt fajta volt.

A kendermagos tyúk sajátosságai

Csőr: Csontfehér.
Szem: Narancsvörös.
Taraj, arc, áll- és füllebeny: Vérpiros.
Láb: Hússzínű, csontfehér (a sárga megengedett).
A körmök fehérek vagy sárgák.
Tollazat: Mindkét nembeli szárnyas tollazatának alapszíne kékesszürke, amelyen a sötét, fekete színhatású, keskeny keresztsávok váltakozó elhelyezkedése idézi elő azt az érdekes és a szemlélőre oly kedvező benyomást gyakorló, ú.n. kendermagos színt. Kakasoknál közismert módon a szín rendesen világosabb, míg a tyúkok sötétebbek, ami a Z ivari kromoszómán elhelyezkedő, sávozottságot okozó
gén (B) kapcsolt hígítófaktora hatásaként jelentkezik. A tollak túl világos vagy túl sötét, illetve túl finom vagy túl durva rajzolata kifogásolható.

Tulajdonságai:

Nyugodt vérmérsékletűek, nem kötözködnek, nem riadoznak feleslegesen. Könnyűek és inkább kisebb testűek, mint nagyok, ami a kakasoknál előny, mivel nem nyomják agyon a tyúkokat. A kakasok nagyon gondoskodóak és éberek is egyben.

Sárga magyar tyúk

sárga magyar tyúkTalán az egyik legelterjedtebb és legismertebb fajta, a tenyésztők a 20. század kezdetén az egyszínű sárga tyúkokat összegyűjtötték, majd szétválogatták és egymással párosították őket. Az így kiválasztott egyedeknél a cél a tojástermelő-képesség növelése volt. Ez a fajta kapta a legtöbb behatást a külföldi fajták révén. A magyar parlagi sárga egyedeinek nemesítéséhez felhasználták az olasz parlagi tyúkot, az orpingtont, a rhode island redet, és a welsummert fajtákat is felhasználták. Az alapanyag pedig egy Szigetközi vegyes állományból származott. Elsősorban az Alföldön valamint a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén terjedt el a sárga magyar tyúk. Előfordul világosabb és sötétebb színekben is, azonban az igazán tipikus egyedei élénksárga színűek (az idősebbeknél némi fakulás megengedhető). A sárga magyar tyúk nyaktollának végei, valamint a szárny evezőtollai és a farktollak végei kismértékben barnásfeketék. A kakas tollazatának alapszíne valamivel sötétebb, a nyak- és nyeregtollak, valamint a szárny fedőtollai élénk vörösessárga színűek, az evezőtollak és a kormánytollak barnásfeketék, a sarlótollak zöldes árnyalatba hajló feketék. Csőre és lába sárga, tojása világosbarna színű. A naposcsibék egyszínű világosbarnák.

A sárga magyar tyúk sajátosságai:
Csőr: Sárga.
Szem: Narancsvörös.
Taraj, arc, áll- és füllebeny: Vérpiros.
Láb és lábujj: Sárga. A körmök sárgák.
Tollazat: A fiatal tyúkoknál az alapszín élénksárga, az idősebbeknél némi fakulás megengedhető. A nyaktollak hegye cirmos vagy kormos. A szárnyak evezőtollai sötétbarnák, a farok kormánytollai barnásfekete színűek.

Tulajdonságai:

Jó élelemkeresők és igénylik a szabadon tartást. Szeretnek repülni a kerítések nem jelentenek nekik akadályt. Az időjárási viszontagságokat is jól tűrik, legszívesebben a szabadban éjszakáznak. Ilyenkor 3-4 méter magasra gallyaznak fel. A betegségekkel szemben ellenállóak.

Fogolyszínű magyar tyúk

fogolyszínű magyar tyúkSzervezett tenyésztésbe a legutóbbi időkig nem vont színváltozat. Sokáig mostohagyereknek számított fajtáink között. Nemesítésére nem tettek akkora erőfeszítéseket, mint a fentebb felsorolt fajtáknál. A kilencvenes évekre szinte teljesen eltűnt, utolsó példányait az Alföld tanyavilágban sikerült megtalálni. A tyúk alapszíne az egész testre kiterjedően barna, hasonlít a fogoly színéhez. Finoman rajzolt tollazata a mellén vöröses, a nyak-, váll- és hátrészen (a nyeregtollakon) sárgás, a test hátsó részén és a hasán szürke árnyalatai jelennek meg. A tojó farka és a szárny evezőtollai feketék vagy sötétbe hajló barnák. A nyaktollakon fekete, keskeny csíkok láthatók, úgyszintén a mell-, hát- és szárnytollakon is keskeny, barna sávokból álló a toll körvonalához hasonló rajz található. A kakas nyak- és nyeregtollazata aranysárga, piros árnyalattal. A nyak- és nyeregtollak hosszában vékony, fekete csík látható. A fej tollazata narancsvörös, a nyereg, a váll és a hát felső része barnáspiros, a mell, a has és a combok fedőtollai pedig feketék. A kakas sarlófaroktollai szintén feketék, zölden zománcolt árnyalattal. Csibéik pelyhezete középbarna, világosabb tarkázottsággal élénkített, vadmadárszerű színeződésű.

Tojásaik színe a többi magyar tyúkfajtához hasonlóan világosbarna vagy barna. A fogolyszínű magyar tyúkokat a Dunántúlon, valamint a szárnyas ragadozóktól jobban veszélyeztetett erdős területeken szaporították. Sajnos ma már génbanki állományaival sem rendelkezünk, ezért a fajta még fellelhető egyedeinek összegyűjtése és új fogolyszínű magyar tyúkállományok kialakítása a baromfi-génmegőrzéssel foglalkozó szakemberek egyik legfontosabb feladata napjainkban.

A fogolyszínű magyar tyúk sajátosságai
Csőr: Fehér, sárga vagy hússzínű.
Szem: Narancsvörös.
Taraj, arc, áll- és füllebeny: Vérpiros.
Láb: Hússzínű, csontfehér (esetleg sárga). A körmök fehérek vagy sárgák.
Tollazat: A kakas nyak- és nyeregtollazata aranysárga. A fej tollazata narancsvörös, a mell, a has és a combok fedő tollai feketék. A farok sarlótollai zölden zománcozott feketék. A tojó alapszíne barna (fogolyszínű). A farok és a szárny evező tollai feketék vagy sötétbarnák. A nyak-, mell-, hát- és szárny tollai rajzolatosak.