fagyasztott hús

Tények és tévhitek a fagyasztott csirkehússal kapcsolatban

A fogyasztói társadalom pazarló módon él, gondoljunk csak arra mennyi ételmaradékot dobunk ki naponta vagy akár hetente. Sok esetben egyszerre annyi ételt készítünk el amennyit elfogyasztani már nem is tudunk. No meg persze azt sem szabad elfeledni, hogy gyakran annyi élelmiszert vásárolunk amennyit valószínűleg a lejáratáig elfogyasztani sem tudunk. Vajon meddig használható és fogyasztható az elkészített étel? Lehet-e többször lefagyasztani? Hogyan készítsük elő olvasszuk fel a fagyasztott húsokat? Ebben a bejegyzésben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Szabad-e visszafagyasztani a már felolvasztott húsféléket?

Hogyan tároljuk fagyasszuk a húsokat otthon?

A régi időkben amikor még nem volt elterjedt vagy nem is létezett a hűtőszekrény mindenki azt ette, ami épp megtermett otthon a házikertben vagy éppen a ház körül tartott állatokból el lehetett készíteni, tartósítani leginkább szárítással, füstöléssel, sózással tudtak az akkori időkben. Manapság nagy segítségünkre van a technika vívmányai, hiszen az ételek tartósításának egyik leggyakoribb és legjobb módja a hűtés és a fagyasztás. A mélyhűtött tárolás nem 21. századi találmány hiszen már nagyszüleink és még korábbi őseink is felismerték ezt a lehetőséget, mikor a pincékben, vermekben, a fúrt vagy ásott kutakba merítve tartósítottak bizonyos élelmiszereket. A fagyasztás lényege, hogy a húsfélékben, zöldségekben és egyéb élelmiszerekben lévő mikroorganizmusok szaporodását megakadályozzuk a hőfok drasztikus csökkentésével azaz ne romoljon meg az élelmiszer. A fagyasztással – és főleg a gyorsfagyasztással - nem sérülnek a különböző tápanyagok, vitaminok, majdnem teljesen megmaradnak a zöldségekben, gyümölcsökben. Sajnos a legérzékenyebb erre a C-vitamin - mert az a fény és az oxidáció révén is veszít tápértékéből. Fagyasztásra minden friss hús és húskészítmény alkalmas. Figyelnünk kell arra azonban, hogy akkora adagokba porciózva csomagoljuk a fagyasztandó húsárut, amit egyszerre fel fogunk használni. Inkább kisebb csomagokat készítsük, mint egy nagyobbat a lényeg, hogy akkora legyen a csomag amelyet egy időben fel tudunk használni.

A szárnyashúsokat így a pulykát vagy a csirkét is - felhasználásuk szerint - szintén porciózzuk, csomagolhatjuk egészben, darabolva például pörköltnek, vagy sütésre készen nagyobb darabokban.